Lehel kürtje
Évek hosszú sora telt el azóta, hogy a magyarok
Árpád vezérletével birtokba vették a Duna-Tisza közét,
a Dunántúlt és Erdöelvét. A végtelen pusztákon az ö
jószágaiknak nött a fü a folyók mentén a kövér termö-
földeken nekik érlelt kalászt a nap, s a hegyekböl alázúgó
folyók-patakok mentén is ök ácsoltak boronaházat
maguknak, pajtát, téli szállásul jószágaiknak.
Csak a fiataloknak nem akarózott otthon ülni. Kis-
gyermekként, a lobogó esti tábortüzek mellett régmúlt
idök véres csatáiknak történeteit hallgatták az öregektöl.
S az e csatákban szerzett kincsek csábítása nyomán, új
rajok indultak el nyugatnak, s immár új történetek is
szóltak azokról, akik megfordultak a napfényes Itáliában
vagy Görögországban, a ködös-borongós Türingiában
és Szászországban. Söt egy arcán-karján súlyos sebek
nyomait viselö öreg vitéz arról mesélt, hogy egy alka-
lommal lovaikat a véget nem érö Óperenciás-tenger
partján szerszámozták le pihenöre, hazafelé jövet pedig
égbenyúló hegyek közé keveredtek, ahol nyár közepén
sem oladt el a hó.
Szalárd gyermekfövel hallgatta ezeket a történeteket,
s minden vágya az volt, hogy ha felnö, ö is elindulhas-
son a kalandozó sereggel. Arra is gondolt, hogy ha
arany-ezüst kinccsel, pompás kelmékkel megrakott ve-
zetéklovat terel be a napsütött-barna arcu, csillogó
tekintetü Emöke apja sátorháza elé, semmi akadálya
nem lesz egybekelésüknek.
Buzgón gyakorolta tehát a kardforgatás tudományát
a hadviselt öreg Kende irányítása alatt.
Most itt áll a svábföldön, Augsburg falai alatt. A
sereg, amellyel elindult koratavasszal, végigkalandozta
Bajorországot, s most elöttük a gazdagságáról híres
város. Ök pedig alatta, mert vezéreik, Lehel és Bulcsu
a fejükbe vették, hogy megostromolják és elfoglalják.
Szemben velük a város mögötti dombok, odébb a
Lech folyó síksága. A folyó szennyes árként hömpölyög
a hegyekben lezúdúlt esötöl. De még fenyegetöbb az
az emberáradat, amelyböl fegyverek villannak elö: Kon-
rád császár seregének fegyverei. Jönnek felmenteni az
ostromlott várost.
A sokszoros túlerö mint pihetollat sepri el a biztosi-
tásul kiállított kis magyar sereget, s már ott van a
várostromlók nyakában. Kegyetlen, öldöklö közelharc
kezdödik: kard kard ellen, ember ember ellen. A harci
szekercék súlyos csapásai alatt kettényílik föveg és
koponya, a dárdák döfésétöl összerogynak a lovak,
magukkal rántva lovasaikat.
A várat ostromló magyarokat is szerteszórták már.
***
Szalárd is menekül a síkság felé, de ott a megáradt Lech
folyó állja útjukat. Hiába vág le Szalárd ötöt-hatot is az
üldözökböl, kétannyi nyomúl helyette.
Aki túlélte a magyarok közül az öldöklést, azt gúzsba
kötött kézzel hajtják a császár elé. Szalárd is közöttük
van. Fejéböl csöpög a vér. De összekötött kézzel is arra
gondol, hogy ebben a csatában is elöre küldött a tulvi-
lágra legalább tíz ellenséget, akik majd szolgái lesznek
odaát.
Egyszer csak a vezéreket, Lehelt és Bulcsut pillantja
meg a rabok között. Hát ök is?
Már ott állnak Konrád császár elött, aki egy kis térség
közepén, tábori széken ül, körülötte a német urak.
- Mit kerestetek, ti magyarok, a mi országunkban?
-reccsen keményen a császári szó.
- Pusztítottatok, raboltatok, gyilkoltatok!
Ezért elnyeritek méltó büntetéseteket.
A megkötözött rabok élén, a császárhoz legközelebb
Lehel vezér áll.
- Mi a magasságos Isten bosszuló karja vagyunk! -
feleli, s meg sem rezzen a hangja. - Ö küldött ide
bennünket, mint valaha nagy királyunkat, Attilát, aki
ostorotok volt büneitekért.
- Tudjátok, hogy halál vár rátok - szól ismét a
császár. - De egy utolsó kívánságotokat teljesítem.
- Hozzátok ide a kürtömet! - mondja Lehel.
- Hadd fújjam meg még egyszer, utoljára.
A hadizsákmányból elökerül a finom csontfaragással
díszített vezéri kürt.
És a csatamezö fölött újra szárnyal a hangja. Nem
riadót zeng: haldoklók utolsó sóhaját, rabokká lett
sebesültek fájdalmát viszi magával.
Szilárd látja, hogy Lehel, miközben a kürtöt fújja,
egy-egy lépéssel mind közelebb kerül Konrád császár-
hoz, aki székén elörehajolva figyeli a dallamot.
Aztán hirtelen magasba emelkedik a kürt és lesújt.
Konrád császár bezúzott koponyával, holtan bukik Lehel
lába elé.
-Eridj elöre, császár! Majd szolgálni fogsz a másvilágon!
***
A gúzsba kötött magyaroknak tehetetlenül kell
végignézniök, hogy megácsolják a bitófát - Lehel vezér
és Bulcsu vezér számára.
A foglyokat harmadnap a császár hadain rajtaütö
magyar fösereg szabadította ki. A hadizsákmány közt
volt Lehel kürtje is: szélén berepedve, vésett díszein ott
sötétlett Konrád császár vére.
A császár akkor már harmadnapja szolgálta Lehel
vezért a túlvilágon. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
